• Nagymester Cégcsoport. története

     
    Társaságunk története 1984-re nyúlik vissza. Elődje - mint egyéni vállalkozás - ekkor kezdte működését. 
     
    Kezdetben a szocialista törvényi szabályozás miatt csak lakossági fuvarozási igényeket szolgálta ki, majd később a lehetőségek bővülésével magán, önkormányzati és állami beruházásokban is részt vett. Ekkor már Nagymester Kereskedőház Kft. néven volt bejegyezve. 
     
    A régebbi elavult jármű- és eszközparkot a megrendelői igényekhez igazítva modern, új beszerzésű járművekre cserélte, illetve a tevékenységi körét bővítve útépítő ipari gépeket vásárolt. Az eszközpark modernizálásával párhuzamosan társaságunk fiatal szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat kezdett alkalmazni. 
     
    1999-ben társaságunk új telephelyre költözött, amely azóta is a cég központi irodájaként, valamint javító és logisztikai bázisként üzemel. 
     
    Érdekkörünkbe tartozó cégek:
     

       • Andezit-Bau Kft. (kőbányázat – 1,6 millió3)
       • Sand-Bau Kft. (homokbányászat – 1,25 millió m3)
       • Nagy István szállítmányozási vállalkozó (árufuvarozás)
       • Nagymester Kft. (inert hulladékkezelés, bontás)

     

    Nyersanyagaink, munkagépeink és szállítójárműveink segítségével több beruházás fővállalkozói, társvállalkozói és alvállalkozói kivitelezői voltunk. 
     
    Főbb tevékenységi köreink:
     
       • mélyépítés
       • útépítés
       • autópálya építés
       • hídépítés
       • szállítmányozás
       • nagytömegű földmunkák végzése
       • ipari épületbontás - újrahasznosítás
       • bányászat – anyageladás
       • talajjavítás
       • vízépítési (árvízvédelmi) munkák
     
     

     

  •  

  • Elérhetőség

     


     


    Telefon:
    +36 52/530-295


    E-mail:
    nagymester@nagymester.com

     

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

A weboldalon cookie-kat(sütiket) használunk, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.